Nyitó oldal Az öntözés története Támogatók Médiatár Kapcsolat Linkek

Az öntözés műszaki története

6000 évvel időszámításunk előtt
Az öntözés egy időben kezdődött Egyiptomban és Mezopotámiában (ma Irak és Irán) az áradó Nílus és Tigris/Eufrátesz vizének felhasználásával. A júliustól decemberig áradó vizet a szántókra vezették 40-60 napra. A termés érésének közeledtével a vizet visszavezették a mederbe.

3500 évvel ie.
Nilometer. Az éves áradási szezont a Nílus mentén nem lehetett becsülni pontos mérések nélkül. A legegyszerűbb kivitel egy  mederbe épített oszlop volt, melyet távolság jelekkel láttak el, ahol leolvasható volt az aktuális vízszint. A másik megoldás egy lépcsőszerű kialakítás volt, itt a fokok egyben jelezték a folyó szintjét is. A nilometer adatait az egyiptomi papság használta fel arra, hogy megjósolja az áradás mértékét.

3100 évvel ie.
Az első nagy öntözési célú építmény Menes király építette az Első Dinasztia idején. Ő és utódai gátakat és csatornákat (ezek között volt 20 km hosszú is) alkalmaztak az áradó Nílus víz elvezetésére egy mesterséges tóba, melyet "Moeris"-nek neveztek.

2000 évvel ie.
Kőből és kötőanyagból vízvezető alagutakat építettek a rómaiak az ívó víz vezetésére.
Hasonló vezetéket használtak a múlt században Kaliforniában is.

1792 évvel ie.
1792-1750 ie. A babilóniai Hammurabbi király az első volt, aki jogszabályban meghatározta a vízre vonatkozó kötelezettségeket.
A jogszabály kiterjedt:

  1. A vizet a terület nagysága szerint kell elosztani.
  2. A gazdálkodó feladata a csatornarendszer karbantartása a birtokán.
  3. Állami felügyelet valamennyi gazdálkodó felett.

1700 évvel ie.
Öntöző "gémeskút" (shaduf). Egy gerenda egyik végére súlyt, a másik végére kötélen edényt rögzítettek.  A gerendát középen alátámasztották, így az edényt vízzel megtöltve az ellensúly segítségével könnyen a felső öntözőárokba juttatták a folyó vizét. Ezzel a módszerrel olyan magasabb helyeken is öntözhettek, ahová a folyó már nem öntött ki.

700 évvel ie.
Noria, vagy egyiptomi vízikerék. Egy nagy átmérőjű kerék palástjára vödröket, agyag edényeket rögzítettek és a folyóvizet a kerék alá terelték. A víz mozgásba hozta a kereket, mely felemelte a megtöltött edényeket, melyekből a felső ponton egy gyűjtőcsatornába ömlött a víz. A noria volt az első szerkezet, mely emberi, állati erő alkalmazása nélkül emelte fel a vizet.

604 évvel ie.
604-562 ie. A "Babilóniai függőkertek" a világ hét ókori csodáinak egyike volt, melyet Nabukodonozor király idején építettek Mezopotámiában. A kertet ma ismeretlen módszerrel öntözték.

 

550 évvel ie.
Quanat. Alagutak készítése a források vizének vezetésére. A kutakból a víz gravitációsan jutott el a szántókra. Ma is kb. 20000 ilyen építményt használnak a Földön Kínától Marokkóig.

550 évvel ie.
Sakia. Perzsa Vízikerék. Az első olyan berendezés, ahol külső energia bevezetésével növelték a víz energiáját,ez  az első "szivattyú". A kereket állati erővel forgatták, a paláston elhelyezett edényekből a felső ponton gyűjtővályúba került a víz.

250 évvel ie.
Archimedesi csavar.  Archimedes Egyiptomi látogatása során tervezte ezt a vízemelő eszközt. Egy tengely mentén spirálisan emelkedő lapot épített, mely pontosan illeszkedett egy cső belsejébe. A tengely végét ferdén vízbe állítva, majd forgatva a víz megindul a csőben felfelé, majd a felső árokba ömlik. Ma is használt megoldás nagytömegű víz néhány méteres emelésére.

500.
Szélmalmok. Az első szélmalmokat Perzsiában építették. A vízikerekek forgatására használták őket. Sok szélmalmot használtak Hollandia víztelenítésére a későbbi századokban.

További információk találhatók a http://www.irrigationmuseum.com/ címen.